Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Fischer Brigitta
2014. július 10.

Ifjúsági páros Európa-bajnokság, Burghausen

Opatija után az EBL következő világversenye Burghausenben lesz, itt a junioroknak rendeznek páros bajnokságot július 12. és 17. között. Négy különböző versenyszámban mérhetjük össze erőinket. Az első két nap vegyespáros verseny lesz, ide 47 pár nevezett, majd az azt követő három napban párhuzamosan három kategóriáé a főszerep: U26, U20 és U26 girls. Az U26-ba, ahol mi is indulunk Lázár Kornéllal (a vegyes mellett), 66 pár nevezett 22 országból, míg a másik két kategóriában 67, illetve 25 pár verseng a helyezésekért.
Kelen Károly
2014. július 3.

Történelmi lecke fiúknak (és lányoknak is)

Ezt a kérdést találtam az Európa-bajnokság bulletinjában: Mi köti őket össze, és mi közük a bridzshez? A) Magellan, Tasman és Armstrong. B) Nobel, Marconi és Baird. C) Chaucer, Händel és Voltaire. Nem jöttem rá, és utálnám, ha az olvasó meg simán megfejtené, ezért azonnal elárulom a megfejtést, amint befejeztem katonaévem egyik legjobb történetét.        
Kelen Károly
2014. július 2.

Partiról partira – 52. Európa-bajnokság, Opatija

Visszavonok mindent! Ugyan nekem elsőre is tetszett az új győzelmipont-számítás, de voltak kétségeim, hogy a hírekben érteni fogják, mi történik egy bridzsmeccsen. Kétségeim most is vannak, de már nem érdekel: micsoda izgalmakat hoz egy bajnokság végén, hogy folyamatosan látszik, hogyan döntheti el a verseny sorsát egyetlen meccspontnyi különbség. A női Európa-bajnokság utolsó fordulója előtt öt csapat már biztos lehetett abban, hogy kijut a Velence-kupára (a női vébére). Ez volt az állás: 1. Olaszország 284,63 pont, 2. Hollandia 282,89, 3. Anglia 280,65, 4. Franciaország 278,15, 5. Lengyelország, 265,72, 6. Törökország 254,73, 7. Dánia 252,66.
Csepeli Miklós
2014. június 30.

Aliz

„A bridzsben nem lehet mindent tudni. A játékos, ha több egyenértékű lehetőség között lehet választani, az érzése után megy: a jó játékost az ösztöne jó irányba fogja vezetni” – Darvas Róbert, a Színházi Élet bridzsrovatvezetője egy riportalanyának nyilatkozatát idézi a fenti sorokkal. Darvasról egyre többet tudunk, de szinte semmit arról, aki az interjúban szerepel. Pedig a magyar bridzs csillagáról van szó, aki rövid hazai pályafutása alatt, a 30-as évek bridzsaranykorában tündökölt. A hölgy nem csak játékával, hanem megjelenésével is megbabonázta a szerzőt. A cikk befejező mondata ugyanis így szól: „A bajnoknő ránk vetette csillogó bogárfekete szemét.”
Kelen Károly
2014. június 29.

A magyaroknak vége – 52. Európa-bajnokság, Opatija

Micsoda gól volt! James Rodríguez a kapunak háttal állva mellre vette, aztán fordulásból rátűzte úgy 18-ról. Koncentrált a labda útjára, ahogy közelített a földhöz, leszorította a lábfejét, és teljes csüddel találta telibe. A labda felfelé szállt, majd éppen időben levágódott: a kapus ujjheggyel érte el, de a felső kapufáról a hálóba jutott. Gyerekkori álmainkban épp így képzeltük, talán még azt is megelőzte, hogy kétoldali ugródeszka-beszorítással nyerünk Benito Garozzo ellen a Bermuda-kupa döntőjében.
Kelen Károly
2014. június 26.

Egyetlen játszma – 52. Európa-bajnokság, Opatija

Jákobot írtam, nyilván Jóbot értettem alatta az előző részben, de a szenvedések csak részben szűntek meg. A szeniorok ötödik helyen továbbjutottak, a nyílt csapatnak azonban nagyon sokat kell küzdenie még, hogy csak nyolcan előzzék meg a B-csoportban, és folytathassa a játékot. Ma nekik szünnapjuk van, úgyhogy Dumbovichéknak lehet szurkolni a BBO-n is.
Kelen Károly
2014. június 25.

Jobb jön ma! – 52. Európa-bajnokság, Opatija

Én vagyok a hibás. Úttörő-becsületszóra megígértem, hogy a lehető legtöbbször tudósítok az Európa-bajnokságról, de egyelőre nem futja folyamatosságra. (Valami van a szememmel, egyszer még arra is kényszerültem, hogy ne nézzem a vb-meccset a tévében, hanem csak hallgassam Mezei Dániel közvetítését. Jákob ehhez képest szerencsés volt a kínjaival!) Szóval nem tudom eléggé sokszor nézni a BBO-t, és ahányszor mégis, mindig pechem volt, éppen nem sikerült nekünk valami. Pedig vasárnap és hétfőn nagyon szép volt a világ, ahogy Csepeli Miklós is megállapította, volt, hogy egyszerre állt első helyen a nyílt csapat, másodikon a szenior (vagy fordítva). Azóta azonban kicsit besötétedett, tegnap valahogy semmi sem sikerült a mieinknek.
Kelen Károly
2014. június 21.

Olaszország ellen kezdünk – 52. Európa-bajnokság, Opatija

A megnyitóval szombat este veszi kezdetét az 52. bridzs Európa-bajnokság Opatijában. A játék vasárnap este kezdődik és július 2-án kedden fejeződik be. Megpróbáltam a lehető legtöbb információt összeszedni, de valamiért most nem a szokásos honlapot használják, ezért menet közben fog kiderülni néhány fontos dolog. Annyit mindenesetre tudni lehet, hogy a nyílt versenyre 36 ország küldte el a válogatottját, a nőknél 23, a szeniorversenyben 26 induló van.
Koltai Gábor
2014. június 14.

Ottlikkal Bécsben, 1934-ben (III.)

Próza, 1980 Fényképes, német nyelvű igazolványt kaptam, hogy a BH állandó belső munkatársa vagyok. Ami csakugyan kellett, mindenféle privilégiumhoz. A drága, előkelő Grand Hotelban folyt a verseny, ott szálltam meg – ráment a napi húsz pengőm, amit kaptam –, s onnét telefonáltam meg esténként, lapzárta előtt, az anyagot Budapestnek. „Drámai fordulatok!” – „Hajnali mérkőzés!” – „Kapcsolják a bécsi telefont a gyorsírókhoz!” – kiabálták a BH folyosóin. – Aztán végül ez jött: „Magyar zászlók a bécsi Grand Hotelen! – megnyertük a bajnokságot.” „Adj még anyagot. Négyhasábos cikket csinálunk.” A magyar csapattal reggeliztem mindig, addigra már ott volt a hotelban – s persze az utcán is – a BH friss száma, benne az este leadott cikkemmel. Páratlan oldalon. Ki merné erre már azt mondani, hogy „örökbecsű”?
Koltai Gábor
2014. június 13.

Ottlikkal Bécsben, 1934-ben (II.)

Cohen, Bridzsélet 1973. április Amikor egy nap késéssel megérkeztem a Grand Hotelba, folyt a játék a termekben délután, este, bele az éjszakába. Láttam, hogy nem nagyon lehet Cohen közelébe jutni, pedig szerettem volna. A hallban vagy a télikertben az „egyeztetés”-nél alig tudtam átfúrni magam a nagyrészt estélyi ruhás tömegen. A szobámból sem mertem felhívni Cohent, csak a szünetben láttam messziről, egyenes tartásával az újságírók, fényképészek közt, karján szép fiatal madonna-arcú szőke feleségével. Körülvéve mindig a nemzetközi nagyságokkal. Oroszlánnak láttam őt, a sok nagy nemes vad közt. Korai ősz csíkkal a hajában, ő volt a legnagyobb, legnemesebb ragadozó. A második este, ahogy a délutáni fordulók véget értek és indultam sietve az eredményekért, egyszerre csak elállja valaki az utamat. Felnézek. Cohenék. Azt hittem, véletlenül szaladtunk egymásba.